Страница 3 из 3 ПерваяПервая 123
Показано с 21 по 24 из 24
  1. #21

    По умолчанию Where is Administration ladygrand**** ??

    Can I contact Administration?
    It is about advertisement on your website.
    Regards.

  2. #22

    По умолчанию Orbán Viktor a fidesz raja

    Elbaszott egyenlettel kezdte Orbán szerint a Fidesz generációs megújulása jól halad, szépen jönnek a fiatalok támogatónak, képviselőnek, vagy éppen miniszternek, a Fidesz pedig a politika világában szokatlanul rendezett állapotban van. Ezután elmondta, amit már többször is: a Fideszben az az ökölszabály, ha valaki nagyon akar egy pozíciót, akkor azt semmiképp nem kaphatja meg. Mert a sóvárgás vége csak bukás lehet; politikai, szakmai de leginkább emberi, mondta Orbán. A legfontosabb szabály, hogy itt munkát osztanak, nem pozíciót, de főként nem hatalmat, mondta.

    Ezután összefoglalta a Fidesz programját: "demokrácia igen, liberalizmus nem". És ehhez Orbán szerint két rendszerváltás után jutottunk el: "az elsővel a szovjet világot szüntettük meg", mondta, a másik pedig gyakorlatilag a 2011-es Alaptörvény elfogadásakor történt meg, ami a Fidesz történetének is csúcspontja. Ebben pedig fontos szerepe volt az akkori, később megbukott köztársasági elnöknek, Schmitt Pálnak

  3. #23

    По умолчанию Where is Administration ladygrand**** ??

    Can I contact admin??
    It is important.
    Regards.

  4. #24

    По умолчанию Where is Administration ladygrand**** ??

    Can I contact Administration?
    It is about advertisement on your website.
    Regards.

Информация о теме

Пользователи, просматривающие эту тему

Эту тему просматривают: 1 (пользователей: 0 , гостей: 1)

Ваши права

  • Вы не можете создавать новые темы
  • Вы можете отвечать в темах
  • Вы не можете прикреплять вложения
  • Вы можете редактировать свои сообщения
  •